Gyerekekkel való munka
További információ a másik honlapon elérhető:
Szemléleti keretem és szakmai megközelítésem a gyermekekkel való munkában
Munkám során abból indulok ki, hogy mivel nem klinikai pszichológusként dolgozom, ezért gyermekek esetében nem adok diagnózist. A hangsúly nem címkéken vagy kategóriákon van, hanem azon, hogy megértsük a gyermek aktuális működését, érzelmi állapotát és kapcsolódási mintáit.
A gyermekkel való találkozás egy számára semleges, (de nyitott és elfogadó) felnőttel és semleges térben történik. Ez önmagában is sok információt hordoz: megmutatja, hogyan kapcsolódik egy olyan helyzetben, ahol nincsenek jelen a mindennapi szerepek és elvárások. Gyakran ebből következtetni lehet arra is, hogy a szülőkkel milyen kapcsolati minták működnek, hogyan kér segítséget, hogyan szabályozza az érzelmeit, vagy éppen hogyan reagál új helyzetekre.
Csoportos keretekben mindehhez társul a kortárskapcsolatokban való működés megfigyelése. A csoport lehetőséget ad arra, hogy láthatóvá váljon, a gyermek milyen mintákat hoz magával a kapcsolódásról: hogyan lép kapcsolatba, hogyan reagál konfliktusokra, mennyire tud alkalmazkodni vagy éppen határokat tartani.
A gyermekek által mutatott úgynevezett "tüneteket" nem elszigetelten értelmezem. A tapasztalatom az, hogy ezek többsége alul- vagy túlműködés formájában jelenik meg, és gyakran a stresszre, traumára, krízisekre vagy a családi dinamikára és annak változásaira adott reakció. A gyermek viselkedése ilyenkor nem "probléma", hanem jelzés: arról árulkodik, hogy belül mi zajlik benne, és mire lenne szüksége.
Alapvető szemléletem, hogy egy gyermeket nem "javítunk meg". A gyermek nem rossz, nem romlott el, hanem reagál. A feladatunk nem a viselkedés gyors megszüntetése, hanem annak megértése, hogy miért éppen így reagál, és milyen érzelmi állapot áll a háttérben.
Ezért tartom elengedhetetlennek a szülőkkel való szoros együttműködést. A gyermek a legtöbb időt a családjában és az intézményi környezetben tölti, így a valódi változás ezekben a kapcsolatokban tud megtörténni. A közös munka célja nem a hibáztatás, hanem az, hogy a szülők érthető, használható visszajelzést kapjanak a gyermek működéséről.
Az ülések során a szülőkkel leggyakrabban az érzelmekről és azok kommunikációjáról beszélünk: arról, hogyan ismeri fel a gyermek (és a szülő) a saját érzéseit, hogyan lehet ezeket biztonságosan kifejezni, és hogyan válhat az érzelmi kapcsolódás megtartóbbá a mindennapokban.
Hiszem, hogy amikor egy gyermek érzelmi világa érthetőbbé válik a felnőttek számára, akkor nemcsak a tünetek enyhülnek, hanem a kapcsolatok is erősödnek – és ez az, ami hosszú távon valódi változást hoz.
A közös munka végső célja nem a viselkedés kontrollálása, hanem a gyermek érzelmeire való ráhangolódás. Az, hogy a felnőtt képes legyen észrevenni, megérteni és elviselni mindazt, ami a gyermekben zajlik – akkor is, ha ezek az érzések intenzívek, nehezek vagy a felnőtt számára is megterhelők.
A gyermek számára a legnagyobb biztonságot az adja, ha a szülő meg tudja tartani és tartalmazni az érzéseit: nem ijed meg tőlük, nem bagatellizálja, nem akarja azonnal megszüntetni őket, hanem jelen tud maradni mellettük. Ebben a megtartó kapcsolati térben tanulja meg a gyermek, hogy az érzések elviselhetők, kifejezhetők, és kapcsolatban maradhatunk egymással akkor is, amikor nehéz.
Ez az érzelmi ráhangolódás az alapja annak, hogy a gyermek fokozatosan saját belső biztonságát és érzelemszabályozását is fel tudja építeni.